Sok észrevétlenül beépül az életünkbe, míg mások elfogadása nagyobb nehézséget jelent.
A változásokkal való találkozásunkkor egy jól meghatározható érzelmi szakaszokból álló hullámvasút-reakció játszódik le, ami teljesen természetes, és ennek a folyamatnak a megértése segíthet abban, hogy ne ragadjunk bele egy-egy állomásba, főleg, ha igazán nehéz vagy fájdalmas változásról van szó.
Amikor szülőként szembesül az ember gyermeke autizmus (vagy egyéb) diagnózisával, az is egy igen komoly változást jelent.
A folyamat elején, amikor keressük a választ, mi állhat a gyerekünk furcsa viselkedései mögött, először érezhetünk egy fellélegzést, hogy legalább elindult valami, de utána elkezdődhet egy lefelé induló szakasz.
Az egyik első, természetes reakció az elutasítás, hogy nem hisszük el, biztosan tévedés. Ebben a fázisban sokan járnak diagnosztizáló helyről diagnosztizáló helyre, hogy hátha majd más valaki mást lát és azt hallhatják, hogy nincs is gond.
Egy idő után, amikor rájövünk, hogy nincs tévedés, bizony a gyermek különbözik az átlagos gyerekektől, következik egy talán még kellemetlenebb szakasz: félelem, düh, ellenállás. Dühösek lehetünk a világra, amiért ezt okozta, mert nem segít, dühösek lehetünk önmagunkra, hibáztathatjuk magunkat.
Kezdjük beleásni magunkat a témába, de egy nem stabil érzelmi állapotban bizony nem meglepő, ha inkább a negatív információk jutnak el jobban a tudatunkig, ha egyre érthetetlenebb lesz minden és nem találjuk a kiutat.
Hihetetlennek tűnik ott, a kételyek, a feszültségünktől egyre feszültebb gyerek, a kiborulások, a tehetetlenség, az egymásnak sokszor ellentmondó információk között, hogy létezik a kiút.
A változással szembeni érzelmi hullámvasút következő állomása az elfogadás és ez az a pont, ahonnan a kiút láthatóvá válhat, ahonnan elindulhatunk előre.
Ha eddig nem jutunk még el, hanem az előző állapotokba beleragadva próbálunk lépéseket tenni, abból nem jöhet el a megoldás, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy mintha elindulnánk valamilyen megoldás felé.
Teljesen természetes tehát, hogy eljutunk a félelem, düh, ellenállás szakaszaiba. De legyünk tudatában annak, hogy amíg el nem jutunk az elfogadás állapotába, addig ez a természetes folyamat nem folytatódhat megfelelően tovább.
Egy autizmus diagnózis esetén az elfogadás megtörténte előtti stációkban ragadt szülők kétségbeesetten hordják fejlesztésről fejlesztésre, majd csodákat ígérő „szakemberről szakemberre” gyermeküket, kipróbálnak, megvesznek, beadnak mindent, ami csak változást ígér. Sajnálatos módon egyre több és több ember látja, hogy emiatt remek lehetőség adódik a meggazdagodásra. Egy kétségbeesett ember pénzét könnyű csillogó ígéretekkel, reménykeltéssel kicsalni. Csakhogy ez, amellett, hogy akár még rosszat is tehet a gyereknek, nem segít abban sem, hogy a változás természetes folyamatán végigmenjünk.
A tudatosság, ha ismerjük a változások életünkbe való beépülésének folyamatát, talán akkor is segíthet, ha épp a mélyponton vagyunk valami miatt.
Kielemezhetjük helyzetünket, érzéseinket, azonosíthatjuk, a görbe mely szakaszán járunk éppen. Majd előre tekintünk és a megoldásokat is ezzel az új szemlélettel vizsgáljuk: az adott megoldás vajon segít abban, hogy beépüljön a változás az életembe? Vagy csak tompítja a félelmet, hamis reményekkel próbálja elrejteni a változás tényét? És egyik lépés után a másikat megtéve elindulhatunk az előrelépés felé.
