Kvíz

Milyen jelzővel illetné a következő mondatokat?

a.         jószándékú

b.         szexista

c.         rasszista

d.         kirekesztő

Én is ismerek jól funkcionáló autistákat, ők igenis integrálhatók a többségi iskolákba.

Én is ismerek jól funkcionáló lányokat, ők igenis integrálhatók a többségi iskolákba.

Én is ismerek jól funkcionáló romákat, ők igenis integrálhatók a többségi iskolákba.

Én is ismerek jól funkcionáló gyerekeket, ők igenis integrálhatók a többségi iskolákba.

Ti szakemberek vagytok egytől egyig, nap, mint nap találkoztok mássággal élő embertársakkal, akikkel jó találkozni, mi is érzékenyítő tréninget tartottunk és borzasztó jó érzés egy-egy napra belecsöppenni az ő világukba, mert végre felveszi az ember azt a szemüveget, hogy egy lánynak mondjuk az állva pisilés mekkora kihívás és férfiként vagy idézőjelben vett normális emberként azt mondjuk, hogy csak fel kell venni a megfelelő pozíciót.

Az integrációt azért nézném egy ilyen messzebb fókuszból vagy spektrumból, mert ez egész egyszerűen elengedhetetlen, hogy a társadalmunknak a része legyen. Nem csak azért, mert maga az érintett, tehát a lányok, nők, nekik ott jobb lenne, mármint annak, aki integrálható, hanem a többségi társadalomnak egész egyszerűen azért, hogy ettől a témától, ettől a nemek világától, a nők világától ne féljünk.

A gyerekek segíthetnek nekünk. Tehát ha neki van egy osztálytársa, aki lány, akinek hosszú a haja, magas hangon beszél, ülve pisil, vagy bármilyen más megjelenése van a fogyatékosságának, akkor olyan energiával tud hazamenni és otthon a szülőket tanítani arra, hogy nekem van egy olyan osztálytársam, aki fejben össze tud adni és kiválóan kosarazik, pedig lány, hogy a szülő is rádöbben, hogy igen, tényleg, ez a való világ, hogy nem vagyunk egyformák.

Az iskolákban foglalkozzanak azzal, hogy mi van a szuper jó világukon kívül, amit ők annak gondolnak, hogy kerek egész, mert vannak lányok, akik szintén szeretnének kapcsolódni ehhez a világhoz csak sokkal nehezebb nekik és az a lényeg, hogy mi kapcsolódjunk az ő világukhoz, ne ők a miénkhez, mert nekünk van képességünk arra, hogy ide be tudjunk lépni, ez az a bizonyos tolerancia.

Ezek egy beszélgetésből kiragadott mondatok. A beszélgetés témája természetesen nem a lányok, hanem az autista emberek integrációja volt. Néhány szót kicseréltünk. Pusztán attól, hogy megváltozik a kontextus, azonnal végtelenül abszurddá válik a tartalom. Ez a kísérlet igyekszik rámutatni arra a nehezen védhető viszonyulásra, miszerint van egy olyan része a társadalomnak, amit be kell fogadni.

Nincs két világ, az övék és a miénk, egy világ van, amiben élünk mindannyian. Ha ezt a világot nem tudjuk úgy építeni, hogy abban mindenki a saját igényei szerint élhessen, akkor sokaknak kell szembesülni azzal, hogy másodrendű állampolgárokként ki vannak szolgáltatva a hatalmon lévők jóindulatának. Át kell alakítanunk ezt a felsőbbrendű viszonyulást, ami alapján saját magunkról egy elit klub tagjaiként gondolkodunk, jogot formálva arra, hogy eldöntsük, ki csatlakozhat és ki nem. Abból, hogy az iskolarendszer nem tud olyan körülményeket biztosítani, amik megfelelnek minden gyerek igényeinek, nem azt a következtetést kell levonni, hogy a gyerekek nem alkalmasak az integrációra, hanem azt, hogy az iskolarendszer jelen pillanatban nem alapozza meg az inkluzív társadalmi berendezkedést.  Ez súlyos felelősség, az ezzel való szembenézést hátráltatja minden olyan párbeszéd, ami az okokat a tanulók külső szemlélők által megítélt képességeiben és nem a szolgáltatás átalakítására irányuló hiányosságokban keresi.

Ahhoz, hogy integráció helyett az inklúzió legyen a cél, először le kellene számolni azzal a feltevéssel, hogy az átlagtól való eltérés egy megoldásra váró probléma. Ahelyett, hogy látogatóként tartanánk számon magunkat egy képzelt világban és látogatóként fogadnánk az általunk másnak ítélt embereket a mi világunkban, inkább fel kellene kutatni és meg kellene szüntetni azokat az akadályokat, amik miatt ez a világ nem ad lehetőséget minden polgárának az egyenértékű jelenlétre. Az óvodáknak, iskoláknak csupán annyi erőfeszítést kéne tennie, amennyit egy családnak kell, amikor egy olyan taggal bővül, akinek az igényei eltérnek az addigi tagok igényeitől. Semmivel sem többet. Ha a kiinduló pont az lenne, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, és ennek a sokféleségnek az értékteremtő erejét valóban felismernénk, akkor e fentiekhez hasonló mondatok nem hangoznának el. Ezek a mondatok pontosan leírják azt a káros gondolatrendszert, miszerint a nagy átlag jóindulatának köszönhetően az átlagtól eltérők egy része esélyt kaphat arra, hogy megpróbáljon hasonulni az átlaghoz.

A társadalomba nem integrálható autista, az oktatásba nem integrálható autista – ezen a héten valahogy ezek a kifejezések jöttek szembe velem, több alkalommal is.

Tudjuk-e valójában, hogy mit is jelent ez a kifejezés? Miért lesz ez egy újabb címke, mint a súlyosan autista vagy a magasan funkcionáló?

Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a szó jelentése: lat 1. integrálódás: egységesülés, egyes részek egységesülése egy egésszé, 2. integrálódás, összegeződés; beolvasztás, hozzácsatolás[…]”

Pedagógiai értelemben pedig a következőt értjük integráció alatt: Ez esetben tehát a fogyatékossággal élő személy olyasvalaki, aki„beilleszthető”, és akivel szemben támasztott, alapértelmezett elvárás, hogy ő illeszkedjen be a többségi oktatási környezetbe, csakúgy, mint a többségi társadalomba.”

Az integrálható autista tehát olyan személy, aki képes beilleszkedni a neurotipikus világba, képes kompenzálni, képes sokszor akár segítségek nélkül is elboldogulni. Az integrálható autista jó autista, mert nincs vele gond, mert bizonyítéka annak, hogy a többségi társadalom helyet biztosít neki is, mert általa a többségi társadalom is megtanulhatja, hogy az autistáktól, a másságtól nem kell félni.

Az integráció ebben az értelemben nem igazán veszi figyelembe az autista igényeit, az integráció csak biztosít neki egy helyet, hogy ott lehessen a többiek között. Mondván talán, hogy ezzel egyenlően kezelik a fogyatékosokat és a többségi társadalom tagjait.

De ez az egyenlőség (equality) nem veszi figyelembe, hogy az autistának milyen nehézségei vannak, miben szorul segítségre, sőt sokszor pont azért nem kapja meg ezt a segítséget, mert akkor az már nem lenne egyenlőség, akkor az autista előnyből indulhatna tásaival szemben (pl. több idő egy dolgozatnál, írásbeliség/szóbeliség preferálása, stb.).

Az integráció jelen formája nem különösebben foglalkozik azzal, hogy az, aki látszólag jól van az iskolában, jól funkcionál, az milyen hosszú távú sérüléseket szenved el, hogy az elvárásoknak megfeleljen, hogy szerethető, elfogadható legyen. 

Hiányzik a hosszabb távú gondolkodás is, miszerint ezekből a sikeresen integrált autista gyerekekből később autista felnőttek lesznek, akiknél lehet, hogy csak felnőttkorukban jön majd elő a „sikeres integráció” valódi ára: burnout, mentális és testi problémák.

A társadalomba integrálható felnőtt autista is hasonlóan „jól viselkedik”, mint az integrálható gyerekek. Autizmusának nincsenek különösebb jelei, követi a társadalmi elvárásokat, adófizető polgár, a többségi társadalom által könnyen tolerálható.

Hát ez meg miről beszél, a társadalom próbál segíteni az autistákon, neki meg ez sem kell?

Egyfelől nem, ez a fajta integráció nem, ebből a szemszögből véleményem szerint egyetlen autistánál sem cél, hogy integrálható legyen, ez nem valamiféle kitüntetett állapot, valami dicséret.

Másfelől egy másik, hasonló, de mégis egészen más szemléletű fogalom az, amit használnunk kellene, amire törekedni kellene: ez az inklúzió. Mit is jelent ez, miben más, mint az integráció?

„Az inkluzív iskolában valamennyi diák olyan oktatásban részesül, amely egyéni szükségleteihez alkalmazkodik, beleértve azokat a diákokat is, akik nem tekinthetők speciális nevelési igényű tanulóknak (Forray és Varga, 2011). A befogadás alapfeltétele tehát a tanulók közötti különbségek elismerése, következésképpen a tanulás és tanítás inkluzív értelmezése tiszteletben tartja a tanulók közötti különbségeket, és azokra épít (Schiffer, 2008).”

Az inklúzió nem arra törekszik, hogy mindenkit hasonlóvá tegyen, hanem figyelembe veszi, hogy MINDEN ember különböző, ezt tiszteletben tartja és ennek megfelelően támaszt feléje elvárásokat.

Az inklúzióhoz jól társul egy másik fajta egyenlőség (equity), melynek köszönhetően az autista tanulók megkaphatják az igényeiknek megfelelő megsegítést és ezzel nem előnyökhöz jutnak a többiekkel szemben, hanem így már valamivel egyenlőbb esélyekkel indulhatnak.

Az inklúzió nem arról szól, hogy vannak olyan emberek, akiket a többségi társadalom tolerál, akiknek megadja a lehetőséget, hogy köztük lehessenek, ha képesek „jól viselkedni”. Az inklúzió az embereket úgy kezeli, egyénként, ahogyan vannak, megadva ezzel a lehetőséget, hogy mindenki más lehessen, mindenki egyformán elég lehessen.

Egy inkluzív világban nincsenek „autista kis manók”, „társadalomba nem integrálható” autisták, „a bizonyos tolerancia képességével rendelkező”, jótét lelkű neurotipikusok, hanem emberek vannak, különféle tulajdonságokkal, akik oda-vissza, képességeikhez mérten tudnak alkalmazkodni egymáshoz.

A vastag betűs részek forrása: https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-pedagogiai-szemle/inkluzio-fogalom-szemlelet

A címben szereplő idézet Colin Camerontól származik (Disability Studie, SAGE Publications 2014., pp 79.)

Szerzők:

Szivárványszemüveg

Solt Anna