Van, hogy még a szakemberek számára is nehéz egy autista gyereket felismerni, a laikus szemlélő tanár, vagy másik szülő számára pedig csaknem lehetetlen, mivel a gyerekek nagyon hatékonyan palástolják, maszkolják a problémák valódi okát. A külvilág, csak látszólag megmagyarázhatatlan viselkedési problémákat lát, amelyek a megfelelő kezelés nélkül további, komolyabb gondokhoz vezetnek.

Az iskolai közösségi élet és teljesítménykényszer már a kisebb gyerekeknél is erőteljes szorongást válthat ki, de kisiskolás, kiskamasz gyerekek számára különösen nehéz kihívásokat rejt. Nem elég, hogy jó jegyeket kell szerezzenek, de a társasági életben, a társas kapcsolatokban 8-10 éves korban már kimondottan bonyolulttá válik a helyzet. Az egyre érettebbé váló, majd kamaszodó gyerekek életében egyre jelentősebb szereppel bírnak a barátságok, kialakulnak a baráti társaságok, akár a klikkesedés, és ezeknek a viszonyrendszereknek a kezelése egy sor megoldhatatlan helyzet elé állíthatja az autista gyereket, akinek már önmagában az is elég nagy nehézség lehet, hogy egy közösségben kell töltse a napjait.

A gyerekeknek ebben a korban már összetett kapcsolatrendszereket, érzelmeket kellene megfejteniük, olvasniuk kellene mások testbeszédében, nonverbális jelzéseiben, vagy “csak” fél szavakból meg kellene érteniük másokat. A lányok és a fiúk eltérően reagálnak ebben a helyzetben, és eltérően maszkolják az autizmus miatt felerősödő problémáikat.

“Úgy éreztem, mindenki engem bámul”

A pedagógusok számára megdöbbentő, amikor az iskolában szorgalmas, rendes, halk szavú “jókislányról’’ azt hallják a szülőktől, hogy otthon kezelhetetlen, vagy akár azt látják, ahogy az iskolából éppen kilépve összeomlást “produkál”. Sok gyerek nem is tudja megmagyarázni, miért történik ez, de van, aki képes szavakba önteni az okát. Például: „A tanár undok volt velem. Valaki nem akart velem játszani. Vagy csak nyomasztó, hogy délutánra ott a rengeteg házi.”

Az ilyesmivel kapcsolatos frusztrációt a lányok nagyon hatékonyan nyomják el magukban az iskolai közegben, mivel egyfajta velük született empatikus képességük segíti őket. Mosolyognak, elcsevegnek másokkal, még felületes barátságokat is kötnek, de az igazi sokk számukra is 9-10 éves kor körül jön. “Úgy éreztem, mintha mindenki engem bámulna, amikor belépek egy terembe. … Fogalmam sem volt róla, mit csináljak, hogyan szóljak a többiekhez. Olyan, mintha a többiek tudnák, hogy mit kell tenniük egy bizonyos szituációban, de nekem kézikönyv kellene hozzá” – így írja le az ezzel kapcsolatos élményét egy felnőtt autista nő, aki már megtanulta, hogyan kezelje ezeket a helyzeteket és igazodjon a “normális” közeghez (bármit is jelentsen ez). Képzeljük el, mit él át ebben a helyzetben egy iskolás gyerek, akinek az is nehézséget okoz, hogy másokat hogyan szólítson meg – miközben ebben az életkorban már a többiek bántó, szarkasztikus megjegyzéseivel, vagy azzal is szembe kell néznie, ha a háta mögött kibeszélik (vagy éppen ő a fültanúja valaki más kibeszélésének). Számára ezek elmondhatatlanul nehezen feloldható helyzetek.

A gyerekek válasza erre az elfojtás, majd a biztonságos közegben bekövetkező kitörések – aminek csak a család a szemtanúja. Az pedig gyakran előfordul, hogy a gyerek olyan hatékonyan maszkol, hogy a pedagógusok, szakemberek nem hisznek a szülőknek, hisz az intézményben nem tapasztalják azt, amit a szülők otthon. Akár még azt is fel szokták vetni a szakemberek, hogy a szülő-gyerek közötti kötődési problémák miatt van a baj, ami sok esetben bűntudatot és önmarcangolást okoz a szülőkben. Ha pedig időhiány miatt a diagnosztikai folyamat során túlságosan is az iskolai tapasztalatokra hagyatkoznak, ahol a maszkolás mindent elrejt, akkor nem derül ki az igazság és rejtve maradhat a valódi ok, az autizmus. A beszámolók szerint sok szülő végső kétségbeesésében már le is videózza a telefonjával a gyerek összeomlását, hogy bizonyítani tudja azt a szakembereknek – amivel viszont sokszor további érzelmi sérüléseket okoz a gyereknek…

Az autizmus diagnózisa során tehát a lányoknál nem szabad egyoldalú módszerekre hagyatkozni. A diagnosztizálatlan autizmus a későbbiekben depresszióhoz, tanulási nehézségekhez, párkapcsolati problémákhoz, munkahelyi nehézségekhez vezet. Nem beszélve a leplezve végigszorongott iskolaévekről.

A csendes pária és az osztály bohóca

A fiúk esetében a maszkolásnak két jellemző altípusát lehet elkülöníteni. Az első talán jobban emlékeztet a lányokéra: az ebbe a csoportba tartozók látszólag jól boldogulnak az iskola és a közösségi élet szabályrendszerében, de valójában erősen megszenvednek mind a tanulmányok, mind a társasági élet terén. A maszkolásnak köszönhetően azonban a problémájuk “radar alatt” marad, az ő viselkedésük sem árulkodik semmiről a közösségben.

Az ilyen gyerekeknél az lehet árulkodó jel, hogy bár látszólag beépülnek a társaságba, valójában mégis annak perifériájára szorulnak. Vajon a  gyerek felszabadultan játszik együtt a többiekkel a szünetben, az iskolán kívül maguktól beveszik a többiek a focizásba, közös bandázásba, bringázásba, vagy ő próbál minden áron hozzájuk csapódni? Ha egyszer áthívja valamelyik barátja játszani, akkor hívja legközelebb is?

A “radar alatt” maszkoló gyerekek intelligencia-profilja egyfajta kiegyensúlyozatlan, “tüske” profilt mutat. Bizonyos területeken kimagasló a teljesítményük, míg más területeken alul marad az átlagtól. Rendszerint erősek a verbális képességek, szóban “eladják” magukat, de nonverbálisan gyengébbek lehetnek, nem feltétlen jó az önszervezési képességük, ami az iskolai eredményekre is kihat. Ami még több problémát okozhat, hogy hallás után nehezebben jegyeznek meg dolgokat, míg a vizuálisan megjelenített információkat könnyedén megjegyzik. Az autizmushoz gyakran társul a feldolgozási képesség vagy végrehajtó működés zavara, emiatt a tábláról is lassabban másolhatják le a feladatot.

Ettől borzasztóan frusztrálttá válnak az iskolával kapcsolatban, és az elmaradásuk oka a látszat ellenére nem az, hogy nem akarnak, hanem az, hogy nem tudnak teljesíteni. Náluk tehát ez a szorongás kiváltó oka, ami az otthoni kiborulásokhoz vezet akkor is, ha az iskolában látszólag engedelmesen teszik a dolgukat – ami egy folyamatos küzdelem a számukra.

Szerencsétlen bajkeverők

A másik típusba a jóval harsányabb gyerekek tartoznak. Ők olyan, a társasági életben aktív autisták, akiknek főleg emocionális téren nyilvánulnak meg a problémáik. A gyerekek folyamatosan produkálják magukat, így az “osztály bohóca” válik belőlük, vagy egyenesen rossz társaságba keverednek, mivel így próbálnak beilleszkedni.

Az autizmusból fakadóan gyakran nem értik a másik nézőpontját, és képtelenek felmérni a tetteik lehetséges következményeit másokra nézve. Ez érzelmileg roppant sebezhetővé is teszi őket. Esetükben gyakran társul az autizmushoz hiperaktivitás és/vagy figyelemzavar (ADHD/ADD). Ennek köszönhetően ezek a gyerekek 14 éves koruk körül jellemzően lemorzsolódnak a közoktatásban.

Gyakran ők is csak felületes barátságokat kötnek, és vagy folyton bohóckodnak, vagy befelé forduló és dühöngő tinédzser válik belőlük, ami gyakorta kimondottan agresszivitással is társul. Ennek is köszönhető, hogy könnyen csapódnak hozzá bandákhoz, amelyek mágnesként vonzzák a “problémás”, a viselkedése miatt máshonnan kiszoruló gyereket. A brit rendőrség tapasztalatai szerint viszont pont ők azok, akik tétován ott maradnak, amikor valaki rájuk hívja a rendőröket valamilyen csínytevés miatt, miközben a többiek kereket oldanak – nem tudják ugyanis felmérni, mi lenne ilyenkor a helyes cselekedet. Sőt, magában a bandában is perifériára szorulnak, hiába utánozzák, másolják a többiek menőnek tartott öltözködését és viselkedését, mindig ők kerülnek bajba, rájuk lehet fogni a kudarcot.

A “bajkeverők” esetében is a szorongás a meghatározó jellegzetesség. Ami a meghatározó lehet, az egyfajta kognitív merevség: a gyerekek szó szerint értelmeznek mindent, legyen az dicséret vagy sértésnek vélt megjegyzés, hiszen nem feltétlen tudják dekódolni más testbeszédét, vagy átvitt értelmű megjegyzéseit. Ezért is fordul elő, hogy nehezen lépnek túl azon, ha valamilyen “igazságtalanság” érte őket, amire olykor hajlamosak lehetnek makacsul és agresszívan reagálni.

Át kell látni a maszkoláson, hogy segíthessünk

Mint a fenti profilokból is kitűnik, a gyermekek viselkedési zavaraiban számtalan későbbi probléma van kódolva. És bár a családi életben sem megy mindig minden jól, nem lehet ezeket a problémákat csak a családi háttér vagy a mindennapos stressz számlájára írni, ha a háttérben ott az autizmus. Ha egy gyerek ügyesen maszkol és rejti el nehézségeit, nem az autizmus jut eszükbe először a szakembereknek. Ilyenkor igyekeznek okot és magyarázatot találni a gyermek viselkedésére, ami azonban zsákutcába vezethet, így nem hogy segíti, inkább nehezíti a helyzetet és akár a kapcsolatot is a gyerekkel és a szülőkkel egyaránt. Mint azt Mary Ainsworth érzelmi kötődéssel kapcsolatos kutatásai bebizonyították, csak a gyerekek 70 százaléka él megfelelő érzelmi kötődésben a szüleivel, de a fennmaradó 30 százalék esetében sem olyan jellemzőek a fenti viselkedési és tanulási zavarok, mint a diagnosztizált autistáknál. Ezért is különösen fontos a probléma felismerése, és az, hogy a fiúkat és a lányokat a nemükre jellemző sajátosságaiknak megfelelően, minden szempontot figyelembe véve diagnosztizáljanak. Ezáltal elkerülhető, hogy a gyermek-szülő közötti kapcsolat számlájára írják a nehézségeket, miközben a valódi ok – az autizmus – rejtve marad és a gyerekek segítség híján maradnak.

Források:

https://help4psychology.co.uk/blog/its-not-only-girls-who-can-mask/

https://help4psychology.co.uk/blog/children-who-mask-or-camouflage-their-autism/